Angyalföld legrégebbi kórháza a 120 éves Nyírő Gyula kórház, amelynek elődjét, az Angyalföldi Országos Elmebeteg ápolda néven működő intézményt 1884-ben alapították. A nagyszebeni és a lipótmezei intézmény megnyitását követően ez volt a harmadik „gyógyíthatatlan közveszélyes elmebetegek” számára épített állami fenntartású „tébolyda”. A szemléletváltásnak köszönhetően elnevezése később Budapest-Angyalföldi Állami Elme- és Ideggyógyintézetre változott. Az eredetileg 254 ágyas „ápolda” hamarosan túlzsúfolttá vált. Mivel nedves, építkezésre nem a legalkalmasabb területen épült, néhány évtized múlva egyes épületeit le kellett bontani, illetve át kellett építeni. Az 1920-as években már mintegy 600 ágyon helyezték el a beutaltakat. Egyre nagyobb sikerrel alkalmazták a munkaterápiát: a bentlakók néhány holdon kertműveléssel foglalkoztak.

A régi belgyógyászat épülete a Nyírő Gyula Kórház elődjében

Neves, kiváló orvosok gyógyítottak falai között, akik közül többen egyetemi tanárként folytatták pályafutásukat. Első igazgatója az elmegyógyászat kiválósága, az építész Lechner Ödön testvére, Lechner Károly volt. 1939 és 1950 között Nyírő Gyula irányította a munkát, aki a Pozsonyi úton lakott. A kórház névadója az Elmekórtan című tankönyv és közel hetven tudományos dolgozat szerzőjeként a gyógyítás mellett jelentős tudományos munkásságot is folytatott.

Az 1841-ben alapított, Pesti Izraelita Hitközség Alapítványi Közkórháza kezdett szűknek bizonyulni, ezért 1889-ben a Gyár (ma: Jókai) utcából áthelyezték az akkori Aréna út (ma: Dózsa György út) és Szabolcs utca sarkán épült korszerű, 479 férőhelyes Zsidókórházba.

A Pesti Izraelita Hitközség Szabolcs utcai kórháza az 1880-as évek végén

A félmillió forintos építési költség több mint fele közadakozásból gyűlt össze, a gyűjtést Wahrmann Mór, a hitközség akkori elnöke, az első zsidó országgyűlési képviselő szervezte. Magyarországon az elsők között alkalmaztak röngengépet, így a kórház úttörő szerepet játszott a röntgendiagnosztikában. Az itt folyó gyógyító tevékenység elismeréseként a millenniumi ünnepségek alkalmából aranyéremmel tüntették ki az intézményt. Később több alapítványi intézettel bővült a közkórház: a Vágány utcai oldalon 1897-ben felépült a Bródy Adél Gyermekkórház, 1910-ben megnyitott a Weiss Alice Gyermekágyas Otthon, melyet Weiss Manfréd iparmágnás adományából építettek. 1906 és 1965 között a kórház közepén elhelyezkedő tér (jelenleg autóparkoló) Bókay János, a híres gyermekorvos nevét viselte.

A kórház már a II. világháború előtt a pesti polgárság, a művészeti és gazdasági elit gyógyításának egyik központjává vált. Betegellátását nyitottság jellemezte: a gyógykezeltek legalább fele nem zsidó származású volt, s a származásuk miatt ide „száműzött” országos és nemzetközi hírű orvosok vallásra való tekintet nélkül, ingyen kezelték a szociálisan rászorulókat. 1944 májusától az épület német katonai kórházként működött.

Magyarország gyermekegészségügye az 1910-es években rendkívül elmaradott volt: a csecsemők 27%-a halt meg egyéves kora előtt. A Madarász utcai Gyermekkórház a Rókus Kórház 220 ágyas fiókintézményeként 1929 őszén kezdte meg működését a XIII. kerületben, ahol a gyermekhalandóság leküzdésének fontos tényezője lett. Ez az első olyan fővárosi gyermekkórház, amely eredetileg is erre a célra épült, s megfelelt a legmagasabb követelményeknek is. A kórház első igazgatója, dr. Flesch Ármin 1944-ig állt az intézmény élén. A kor egyik legkiválóbb gyermekgyógyásza volt, aki gyermekgyógyászati tankönyvszerzőként is hírnevet szerzett. Emlékét az épületben elhelyezett emléktábla és a róla elnevezett köz őrzi. A kórház 1944–1946 között hadikórházként működött.

Az Osztrák–Magyar Monarchia haderejének XIX. század végi fejlesztése keretében modern, pavilonrendszerű helyőrségi kórház nyitotta meg kapuit 1899-ben a Hungária körút, Levente (ma Pap Károly), Gömb és Hajdú utca által határolt közel 14 holdas területen. A parancsnoki épület mellett hét gyógyító pavilon készült el a két évig tartó építkezésen. A betegosztályok mellett voltak raktárak, fürdő és fertőtlenítő, kazánház, konyha és jégverem. A kórház zárt osztályán kezelt beteg foglyok szökésének megakadályozására őrséget alkalmaztak. A fogászati ambulancián polgári betegeket is fogadtak. Az I. világháború alatt barakkokat állítottak fel, hogy még több férőhellyel rendelkezzenek, valamint bakteriológiai és röntgenlaboratóriummal bővült az intézmény. 1932-ben alkalmaztak először az osztályokon – a kórház területén lakó apácák mellett –egészségügyi katonákat beteghordó, műtőssegéd és más munkakörökben. A II. világháború alatt újra barakkokkal próbálták enyhíteni a zsúfoltságot, a lábadozók részére pedig felszerelték a Gömb utcai Vöröskeresztes Kórházat. A magyar katonaorvosok a szovjetek mellett amerikai és angol pilótákat is gyógyítottak. A lengyel és francia katonákat nem kezelték hadifogolyként, mert velük nem volt az ország hadiállapotban. 1944-ben a bombázások miatt súlyosan megrongálódott a kórház épülete, a felszerelések és berendezési tárgyak elpusztultak, a park fáit kivágták és eltüzelték. 1945 tavaszán megkezdődtek a helyreállítási munkálatok, s június 2-án 1. Sz. Honvéd Helyőrségi Kórházként újra megkezdte működését.

A Honvédkórház parancsnoki épülete

Forrás:

media13.hu